Híreink

Felismerés

Mivel a tudósok egyre jobban megértik azokat a mechanizmusokat, amelyek révén kialakul a szívinfarktus, kiderül, hogy az eddigi kezelés nem biztos, hogy minden esetben megfelelő volt.

Mindeddig a következő elmélet volt a beavatkozások alapja: a szívkoszorúér-betegség hasonló ahhoz, amikor egy csőben lerakódás képződik. A plakkok lassan, évtizedek során alakulnak ki. Az ér minden évben szűkebb lesz, míg egy nap annyira elzáródik, hogy a vér már nem képes áthaladni rajta. Ekkor kap a beteg szívrohamot, infarktust. A bypass-műtét vagy angioplasztika során megnyitják a beszűkült eret, mielőtt az még végleg elzáródna. Azt feltételezték, hogy így el lehet kerülni a szívinfarktus veszélyét. 

Az új elmélet szerint azonban még korai szakaszban, mikor még nincsenek panaszok és teljesen tünetmentesnek érzi magát a páciens és mint a magas kockázati csoportba tartozó betegeknél sokkal hatásosabb, ha a régi jó tanácsot követjük: 

  • a dohányzás abba hagyása 
  • a vérnyomást normális értékre beállítani 
  • a sav-bázis egyensúlyt normalizálni
  • a napi testmozgást újra beiktatni 
  • normális szinten tartani a vérzsírokat, 
  • megelőzni a vérrögök kialakulását. 

 

 

A vérnyomás normalizálásával vagy a vérrögök kialakulásának csökkentésével a szívroham kockázata egyharmadával csökkenthető. 

Az új tanulmányok arra utalnak, hogy a szívinfarktusok döntő többségét nem a beszűkült erek okozzák. Az infarktus akkor következik be, amikor egy plakk elszabadul, és vérrög keletkezik, mely elzárja a keringést. Az esetek 75-80 százalékában a leszakadó plakk korábban nem szűkítette el az eret, így erre a területre nem is figyeltek föl, itt nem is végeztek volna beavatkozást. Az igazán veszélyes plakk lágy és sérülékeny, nem okoz tüneteket, és az orvos nem venné figyelembe, mint a véráram akadályozóját. 

A szívbetegek szervezetében sok száz ilyen sérülékeny plakk lehet, így a megelőzésnek nem csupán egyetlen beszűkült területre kellene irányulnia, hanem a betegség egészére, azaz a vér sűrűségére és ezzel a vérnyomás normalizálására. 

Mégis, nagyon nehéz meggyőzni azokat, akik ragaszkodnak a régi elképzelésekhez. 

A nehézség abban van, hogy az emberek azt hiszik, egy ér „megjavítása” az egyedüli üdvözítő. A sztentek használata az elmúlt öt évben például megduplázódott. Ha a beteg bekerül a klinikára, és angiográfiát végeznek nála, egészen biztos, hogy találnak beszűkült ereket. És akkor elkerülhetetlen a sztent, vagy más, agresszívebb beavatkozás. 

 

A kutatók azt is megfigyelték, hogy a plakk, és ezzel együtt az infarktus kockázata igen gyorsan változhat, akár egy hónap leforgása alatt is, ha csökkentjük a vérsűrűségét és normalizáljuk a vérnyomást, illetve a dohányzást elhagyja a beteg. 

Már korábban is voltak arra utaló tanulmányok, hogy valójában nem is azokon a helyeken a legsérülékenyebb az érfal, ahol szűkület mutatkozik, hanem ott, ahol a plakkok nem stabilak, és készek bármelyik pillanatban leszakadni.

Dr. Waters, a kaliforniai egyetem kardiológusa már 1999-ben azt állította egy tanulmányban, hogy az ateroszklerózis rendszerbetegség, tehát valamennyi szívkoszorú-eret érinti. Ha az egyik részét kijavítjuk, egy évvel később valahol máshol okoz szívinfarktust. Valójában a plakkok kialakulását megakadályozó módszerek adhatják a jó megoldást. 

 

2013. 09. 19.

« Vissza