Metavir tények

METAVIR

Reklám helyett, TÉNYEK

Az utóbbi 3-4 évben egyre több fórumon hallunk - tévében, rádióban, írott sajtóban, közbeszédben – arról, hogy sejtjeink kommunikálnak egymással, jelátvitel van közöttük, így tudnak együtt, összhangban működni.  Továbbiakban megbetegedéseink okát egyértelműen abban állapítják meg – egyébként nagyon helyesen, hogy ebben a sejtkommunikációban, jelátvitelben zavar támad, s így egyes sejtjeink hamis jeleket továbbítanak és fals információkkal „bombázzák” a környező társsejteket, illetve megtévesztő, „mimikri” viselkedést tanúsítanak. Ugyancsak ismert és széles körben elismert, hogy különféle mágneses rezonanciás készülékek alkalmazásával a sejtjeink zavart jelkommunikációja helyreállítható! Ez bizonyított és elfogadható, mint TÉNY!                                       

Arra a kérdésre, hogy miért és mitől következik be ez az abnormális állapot, és mily módon és milyen feltételek mellett hatásos a mágneses-terápia (iMRS2000, iMRS Omnium1) különböző válfajai, a választ jelen Ismertetőben szeretnénk megismertetni Önnel, a zavart állapot helyreállításához hoztuk létre készítményünket Önnek!

Alapvető tényként kell elfogadnunk, hogy életünk, egy állandóan jelenlévő mágneses erőtérben van és így létezünk, amelyet gravitációként élünk meg. A mágneses erőtér egy vezető közegben, mint pl. az emberi test -, elektromosságot indukál. – Ennek hatását tapasztalhatjuk, meg az un. elektromágneses viharokban, melyek megviselik szervezetünket, megzavarja tudatunkat, anyagcserénket.

Az emberi testet, - de az állati és növényi szervezeteket is! – önálló anyagcserével rendelkező, speciális fallal (sejthártya, vagy sejtfal) körülhatárolt sejtek milliárdjai építik fel. Minden sejt határfelületén, a sejthártyán parányi elektromos feszültség – membránpotenciál – lép fel.  Ezt a potenciált a sejteket alkotó elemek, molekulák elektrokémiai töltéseinek összessége, annak eredője adja, mely egészséges állapotában negatív! Mértéke szervenként változó és mérhető!

Sejtjeinket parányi kis elemi mágneseknek foghatjuk fel. melyek szigorúan meghatározott rendszerekbe rendeződtek, különféle funkciójú sejtrendszerekbe, sejt közötti állományokba integrálódnak, Mágnesességüket az aminosavakból felépülő kisebb-nagyobb fehérje molekulák és azok származékai, a szénhidrátok, a zsírok sokfélesége, a vitaminok, ásványi anyagok, mikro-és nyomelemek, valamint az élő szervezetek fő alkotója a víz adja.              

 Dr. F K Bellokossy úgy írta le az életet, mint kémiai anyagok által hordozott elektromágneses energia végtelen és intelligens kölcsönhatását.

Szent-Györgyi Albert 1960 azt írta, hogy az élő sejtek elektromos készülékként működnek a membrán a rezgő funkciójával, mint generátor működik, melyet az ATP üzemanyaggal lát el.

Szintén Ő írta, hogy a ráksejtet úgy kell tekintenünk, mint egy sejtet, mely bajban van és segítséget kell nyújtanunk ahhoz, hogy visszatérjen a normális állapothoz.

Az amerikai John Hopkins egyetem orvos-kutatói arra a meggyőződésre jutottak, hogy a daganatok keletkezésének alapvető oka a sejtek létfontosságú mikro-tápanyagainak hiánya, s a gyógymódok is ez irányban kell, hogy elmozduljanak.

Ma már egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy megbetegedéseink sokaságának eredendően az az oka, hogy a különböző sejtjeink éheznek. Éheznek, azon mikro-tápanyagokban (vitaminok, ásványi anyagok, antioxidánsok, különböző metabolikus közti-anyagok), melyek irányítják, szabályozzák azok helyes működését.

Nagyon lényeges és alapvetően fontos, hogy fent említett mikro-tápanyagok a biokémiai reakciók szükségleteinek megfelelően azonos időben, az adott helyen és megfelelő arányban kell, hogy rendelkezésére álljon az adott sejtnek! És ha egy feltétel is hiányzik, ezek a reakciók nem, vagy hiányosan, illetve hibásan zajlanak le! Amennyiben ezek a hiányok nagymértékűek, vagy huzamosan fennállnak, egyrészt a sejt megbetegedéséhez vezet, melyet különböző megbetegedésként élünk meg, másrészt a sejt elektromos-mágneses potenciálja, membránpotenciálja is megváltozik, aminek eredménye egy hibás jelkommunikáció!

 Ezt a tényt igazolják tudományos dolgozatok, kísérletes eredmények, mégpedig betegségekből felgyógyulás a fent említett mikro-tápanyagpótlás eredményeképp, a sejtek mágneses rezonanciájával kapcsolatos kutatási eredmények, a „jelkommunikáció” kapcsán talált felismerések, az alapvető tápanyagaink analitikailag bizonyított bel tartalmi értékeinek tendenciózus hiányosságai, stb.)

Korábbi tanulmányok már régebben is kimutatták, de most egy friss amerikai tanulmány is megerősítette: a zöldségek és a gyümölcsök már régen nem annyira gazdagok vitaminokban, mint korábban.

Az aktuális tanulmány szerint a 70-es évek óta gyorsan csökken a vitamintartalom: almák esetén az A-vitamin tartalom 41%-kal kevesebb. A paprika 31%-kal kevesebb C-vitamint tartalmaz, és a brokkoli is a korábbi vastartalomnak csupán a felét. A kelkáposztában is a B1-, B2- és C-vitaminokból csak a felét találjuk, mint 40 évvel ezelőtt.

A kilúgozott- és káros anyagokkal terhelt termőtalaj miatt drasztikusan csökken a táplálék ásványi anyag és vitamintartalma.

„Feltűnő a mai táplálékban a magnézium hiánya”- erősíti meg Jörk Birkmayer orvos és biokémikus.

Megjegyzés: a kapitalista rendszerben arra kényszerülnek a mezőgazdászok, hogy a hangsúlyt a minőségről a mennyiségre helyezzék. Emiatt a termőtalaj nem tud pihenni, egyre szegényebb lesz, elveszíti tápanyagtartalmát és vegyszerekkel fertőzik meg. A génkezelt vetőmag (elsősorban az USA-ban) a lobbistáknak „köszönhetően” egyre gyakrabban kerül felhasználásra. Ez olyan tragédia, amely a rövidtávú gondolkodáson alapul. Mit fognak az emberek enni, ha a táplálék már értéktelenné válik? Természetesen szemetet, és ami utána következik?  Egy beteg társadalom.

Aki étrend-kiegészítőkhöz fordul – amelyek fogyasztása ajánlott – ügyelnie kell a jelentős különbségekre.

Zöldségek és gyümölcsök ásványi anyag és vitamin tartalmának összehasonlítása az 1985-ben készült tanulmány, valamint az 1996-ban és 2002–ben mért élelmiszer laboratóriumi értékek alapján.

Ásványi anyag és vitamin tartalom 100mg/g élelmiszer

Vizsgált összetevők

Eredmény

1985

Eredmény 1996

Eredmény

2002

Különbség

1985-1996

Különbség

1985-2002

Brokkoli

Kalcium

Folsav

Magnézium

103

47

24

33

23

18

28

18

11

mínusz 68%

mínusz 52%

mínusz 25%

mínusz 73%

mínusz 62%

mínusz 55%

Bab

Kalcium

Folsav

Magnézium

B6-vitamin

56

39

26

140

34

34

22

55

22

30

18

32

mínusz 38%

mínusz 12%

mínusz 15%

mínusz 61%

mínusz 51%

mínusz 23%

mínusz 31%

mínusz 77%

Burgonya

Kalcium

Magnézium

14

21

4

18

3

14

mínusz 70%

mínusz 33%

mínusz 78%

mínusz 48%

Sárgarépa

Kalcium

Magnézium

37

21

31

9

28

6

mínusz 17%

mínusz 57%

mínusz 24%

mínusz 75%

Spenót

Magnézium

B6-vitamin

C-vitamin

62

200

51

19

82

21

15

18

mínusz 68%

mínusz 59%

mínusz 58%

mínusz 76%

mínusz 65%

Alma

C-vitamin

5

1

2

mínusz 80%

mínusz 60%

Banán

Kalcium

Folsav

Magnézium

B6-vitamin

8

23

31

330

7

3

27

22

7

5

24

18

mínusz 12%

mínusz 84%

mínusz 13%

mínusz 92%

mínusz 12%

mínusz 79%

mínusz 23%

mínusz 95%

Eper

Kalcium

C-vitamin

21

60

18

13

12

8

mínusz 14%

mínusz 67%

mínusz 43%

mínusz 87%

 

Forrás: 1985 gyógyszeripari vállalat Geigy (Svájc), 1996 Lebensmittellabor Karlsruhe / Szanatórium Oberthal. Tudjon meg többet a "Risiko vitaminmangel" c. könyvből

A MetaVir készítményeinkkel tulajdonképp sejtjeink éhezését kívánjuk megszüntetni - és az eddigi tapasztalatok szerint meg is szüntetjük -, miáltal egészen különböző betegségekből sikeresen gyógyulnak a készítményeinket rendszeresen, ill. okszerűen szedők!

MetaVir készítményeinkkel egyszerre, egy időben és megfelelő arányban tudjuk bejuttatni a szervezetünkbe mindazon mikro-tápanyagokat, melyek a sejtjeinkben zajló számtalan biokémiai reakciókhoz feltétlenül szükségesek!  A bélből való felszívódása és vizes közegben való korlátlan oldódása-felszívódása biztosítja, hogy az összetevői a különböző funkciójú sejtek-szövetek szükségleteiknek megfelelő minőségben, mennyiségben és arányokban jussanak!

A MetaVir készítmények a gyártás során létrejött un. disszipatív molekula, tulajdonságának köszönhetően azt biztosítja, hogy az esetlegesen plusz(+), illetve mínusz(-) irányba elmozdult membránpotenciál értéket visszaállítsa, ami által elérjük, hogy a környezeti sejtek számára elsődlegesen fontos jelkommunikáció ne sérüljön! – Ezt a hatást úgy is felfoghatjuk, hogy míg a mágneses terápiás műszerekkel kívülről kölcsönözzük a különböző sejttípusainknak a különböző mágneses erőteret, addig a MetaVir speciális molekulája belülről teszi azt! Itt kívánjuk megjegyezni, hogy több magyar orvos, aki különféle betegségeket különböző mágnes terápiás készülékekkel kezelt sikeresen arra az eredményre jutott, hogy a MetaVir készítményt fogyasztók körében a betegek egészség javulása illetve gyógyulása tartósnak bizonyul, szemben azokkal, akik csak mágnes terápiában részesültek! – Ennek értelmezése egyértelmű! Ha hiányzik az anyag, a sav az akkumulátorból, jelen esetünkben sejtjeinkből a különböző mikro összetevők, nincs ami a töltést felvegye és fenntartsa!                                                                                                      

A MetaVir készítmények hatásosságának fokozása érdekében az összes MetaVir készítményünk a hatóanyagok felszívódását és hasznosulását nagymértékben fokozó test azonos, metabolikus molekulát is tartalmaz.                                                                                                                                            Ez abból a szempontból bír nagy fontossággal, mert számos esetben sejtjeinkben előálló hiányok nemcsak abból adódnak, hogy élelmiszereinkből nem tudjuk kielégíteni sejtjeink, szervezetünk mikro-tápanyag  igényeit, de gyomor-bélbetegségek, terápiás kezelések, gyógyszerszedések következményeként nem tudnak azok felszívódni!                                                                                 MetaVir szedésével így Crohn-betegség, tejcukor-érzékenység, glutén(liszt!)- érzékenység, emésztőenzimek csökkent termeléséből adódó egyéb emésztési problémák tünetei enyhülnek, majd meg is szűnhetnek.

Összegezve, s kicsit másképpen megfogalmazva:

A sejtek közötti kommunikáció újonnan felismert eleme az elektromágneses hullámok általi kommunikáció. Ennek alapját a sejthártyák külső és belső oldala közötti elektromos töltéskülönbség, a membránpotenciál képezi, Ily módon tudják fenntartani a sejtalkotók és környezetük közti oxidációs-redukciós egyensúlyi állapotot. A különböző káros behatások eredményeképp megváltozott sejthártyák-sejtfalak pozitív és negatív potenciál-elmozdulása, - amelynek eredményeként csökken, majd teljesen megszűnik a sejteknek a differenciálásra (megkülönböztetésre) képes áteresztő képessége (szemipermeabilitása), ami többek közt azt is eredményezi, hogy teljesen megszűnik a tápanyagfelszívás.

  A mi felismerésünk, hogy ez a bio-elektromágneses mező, - mely sejtféleségenként, szervenként, azok funkcióitól függően változó és azokra  jellemző mértékű – tulajdonképpen az összes sejtösszetevő(!és itt elsődleges fontossággal bírnak a MetaVir,  sejtanyagcseréhez elengedhetetlen mikro-, makró elemei, vitamin-antioxidánsai, aminosavai) bipoláris tulajdonságából adódik, illetve annak eredője! Amennyiben tehát, akár csak egy impulzus hiányzik ebből a gyenge elektromos térből, a sejt, illetve sejtcsoport(szerv!) elektro-mágneses tere megváltozik! A megváltozott (+/-) térerő más és más információt tud szolgáltatni a környezetébe, ami a különböző szervi-, vagy éppen genetikai elváltozásokat, betegségeket hoz létre!

 

Ismertetőnk, bár propaganda jellegű, de amellett hogy arra bíztat, ne féljünk megismerni, fogyasztani MetaVir készítményeinket egy szemléletváltoztatásra hívja fel a figyelmet bajaink, betegségeink kezelésében!